Manapság divatba jött pszichológia kifejezések depresszió, nárcisztikus, burnout… már-már elcsépelten hangzanak. Sokan felfedezni vélik magukban ezeket a dolgokat, de ami még ennél is rosszabb a közvetlen környezetüket diagnosztizálják egy-egy szaklap elolvasása után.
Az persze nagyon jó dolog, hogy egyre tájékozottabb az átlag lakosság, sőt az is fontos, hogy ha valóban segítségre van szükségünk, akkor keressük fel a megfelelő szakembert, de ne kezeljük egyfajta stigmaként ezeket a kifejezéseket.
Szerintem mindenki életében előfordultak már olyan élethelyzetek, melyek során mélyebbre került, de ezt még nem feltétlenül lehet depressziónak nevezni. Mint ahogy a nárcizmusnak is vannak elviselhető és nagyon súlyos jegyei.
Mai cikkemben a burnout-ról azaz a kiégésről szeretnék néhány gondolatot megosztani veletek.

A lelki egyensúlynak négy alappillére van:
-
életcél megléte: fontos, hogy legyen egy hajtóerő, ami megadja a belső motivációt. Segít, hogy értelmesnek érezzük életünket.
-
hatékonyság: az érzés, hogy hatásunk van a dolgok alakulására
-
visszaigazolás: megerősítése annak, hogy amit csinálunk az jó
-
az Én értékes voltának tudata: elfogadhatóak vagyunk nem csak önmagunk, hanem mások számára is.
Amint valaki kibillen a lelki egyensúlyából, eluralkodhat rajta a bizonytalanság, szorongás. Ezen állapot kis mértékben lehet ösztönző, hisz arra serkenti elménket, hogy változásra van szüksége. Ilyenkor átkapcsol a tudat cselekvő üzemmódba és keresi a megoldásokat. De ha nagymértékű a szorongás, akkor pont az ellenkezőjét teszi lebénít, és a negatív gondolatok eluralkodhatnak.
Ez nem csak munkahelyi környezetben fordulhat elő, hanem az élet szinte bármely területén.
Vannak természetes életkrízisek, ahol nagyobb a kockázata a kiégésnek. Ilyen például idős szülők ápolása, vagy az újszülött érkezése. Ezekre az időszakokra lehet tudatosabban készülni, segítségeket bevonni, időt szánni a töltekezésre. Megpróbálni más életterületről sikereket beemelni, hogy legyen egyfajta egyensúly a rendszerben.
Vannak azonban azon helyzetek, melyekre nem lehet felkészülni, mert szépen lassan alakulnak ki. Először nem is olyan feltűnő a változás, csak szépen lassan felőrli az embert. Ilyen lehet egy munkahelyen történő sikertelenség. Míg régen jellemzőbb volt, hogy valaki egy munkahelyen tölti el életét, manapság nagyobb a mozgolódás.

Mint minden más kapcsolatunkra erre is igaz, hogy több az inger, nagyobbak az igények, megváltozott az elköteleződéshez való viszonya az embereknek. Míg egy váltás okozhat felfrissülést, új lehetőségeket, addig fennáll a veszélye annak, hogy aki sokat vált, nem mer szembenézni saját felelősségével bizonyos szituációkban.
De ki lehet égni egy sikertelen házasságban, vagy akár a gyereknevelésben is.
1A burn out szindróma tünetei (a teljesség igénye nélkül)
Testi tünetek:
-
alvászavar
-
gyakori fejfájás
-
kimerültség, energiahiány
-
legyengült immunrendszer, gyakori betegeskedés
-
szexuális problémák
Mentális tünetek:
-
motiválatlanság
-
nehéz döntéshozatal
-
koncentrációs zavar
-
rugalmatlanság
-
csökkent teljesítőképesség
Érzelmi tünetek:
-
csökkent empátia
-
kiábrándultság, frusztráltság
-
gyanakvás
-
ingerlékenység, mások hibáztatása
-
depresszív viselkedés
Szociális tünetek:
-
elszigetelődés, visszahúzódás
-
társas kapcsolatok terhének érzése
-
halogatás
-
örömképesség hiánya
-
menekülés az elvárások elől

Ennyiből még senki ne diagnosztizálja magát, legfeljebb ha túl sok egyezést vél felfedezni érdemes elgondolkodnia, vagy szakemberrel végeztetni egy felmérést.
Hogyan kerülhető el a kiégés?
Már maga a felismerés órási siker lehet, de itt nem szabad megállni. Érdemes megváltoztatni a berögzült szokásokat. Megtörni a monotonitást. Csökkenteni a terhelést. Külső segítséget kérni. Nem csak a segítő szakmán belül, hanem a hétköznapi terhek minimalizása végett is. Egy anyuka, ha tudja vonja be a nagymamákat a gyerek felvigyázásba, vagy beszélje meg a férjével, milyen feladatokba tud besegíteni. Nagyobb gyerekeket be lehet fogni a ház körüli teendőkbe. Egy jó időbeosztás csodákat művel. Mint ahogy a megfelelő mennyiségű alvás és mozgás is.
Lényeges felfedezni a lehetőségeket, és megpróbálni új sikereket találni. De ha már a sikernél tartunk. Fontos megünnepelni minden kis részsikert, mert ezzel is elismerjük önmagunkat és a befektetett energiát.
Ha már végig olvastad ezt a cikket büszke lehetsz magadra, hisz a tájékozottságodat növelted a témában, de ha további segítségre van szükséged keress bátran a lelKI iránytű műhelyben.
1A cikk megírásához forrásként használtam L. Stipkovits Erika Személyiségfejlesztő Akadémia tananyagát