Mindenkinek van legalább egy traumája. Lehet ez egy betegség, egy válás, egy rossz gyerekkor, egy kellemetlen szülés élmény, egy haláleset…bármi, amit az egyén úgy él meg. Traumában nem lehet versengeni, mindenkinek a saját baja a legnagyobb, és ahogy a mondják: mindenki a saját keresztjét cipeli.
De hogyan is lehet feldolgozni egy traumát?
Majd az idő megoldja? Lehet, hogy igen, de az is lehet, hogy nem. El lehet terelni a figyelmet róla, de azért a lelkünk mélyén, mint húsleves a kondérban leül és ott marad. Kell ezt bolygatni? – Teszik fel sokan a kérdést. Nos ez olyan kérdés, amire mindenki csak maga tudja a választ. De a lemez is ha megsérül egy helyen, ott mindig megdöccen a tű. Rengeteg módszer létezik a traumafeldolgozásra. Lehet róla beszélni, beszélgetni…ha van egy támogató közösség, család vagy akár barátok az sokat segíthet. Lehet kérni szakember segítségét is, de ha még ezekre nem állunk készen, akkor jól jöhet az írás. Leírni, kiírni magunkból a történeteket, melyek feszítik a lelkünket. Nem mindig vannak meg hozzá a szavak, de szépen lassan azok is megjönnek. Lehet írni a fióknak is, amit senki nem olvas el, és persze lehet úgy is írni, hogy közkincsé tesszük. A lényeg az írás általi gyógyuláson van. Ahogy közben belekerülünk egy állapotba, kicsit újra éljük, kicsit még is távolítjuk… elolvassuk és meglepődünk miket írtunk le. Legalábbis velem így történt. Én mindig is imádtam írni, de amikor eljutottam egy közösségbe, aki támogattak is ebben, hogy írjuk meg a traumánkat, akkor értettem meg valamit. Mindenkinek van egy szenvedéstörténete, de ha ezt már meg tudja fogalmazni és el tudja fogadni az együttérzést, akkor az rengeteget segít. Mi magunk nem mindig tudunk sírni, de amikor más sír helyettünk, kicsit olyan mintha a feszültségünk egy része is távozna. Aztán talán megjönnek a saját könnyek is. Szóval írjatok magatoknak, írjatok másoknak…csak ne tartsátok bent, mert az egy idő után felemészti a lelket.
Megjelent a Túléltem novelláskötet. 38 szerző, 55 története. Nem könnyű olvasmány. De biztató, hogy van kiút, van elfogadás, van feloldozás. Az egyik szerző én vagyok. A bátyám haláláról írtam. Hogy feldolgoztam-e már? Nem, de úton vagyok.