Éppen ír…
Épp most látta…
2 perce látta…
15 perce látta…
És így telnek el percek, órák, napok. Azt hinnénk a XXI. században felgyorsult az udvarlás menete, de én inkább úgy fogalmaznék átalakult. Kérdés, hogy létezik-e még a klasszikus értelemben vett udvarlás? A nő tud e még csábítani, a férfi pedig hódítani? Vagy csupán a kacsintós és szivecskés emoji mögé bújva bíznak az emberek abban, hogy átmegy az online téren az, amit valójában gondolnak.
Az utóbbi időben egyre több ismerősöm választotta az virtuális térben való ismerkedést, kortól és nemtől függetlenül, aminek meg van az előnye és hátránya is. Nyilván léteznek a kimondottan társkeresésre kitalált oldalak, bár lehet itt a társ szó erős túlzás, mert nem mindenki keres társat. Van, aki csak visszaigazolást, egy pillanatnyi jól eső érzést, esetleg egy találkozást, egy kellemes együtt töltött estét…ki tudja. Már egy ilyen oldalra való felregisztrálás is érdekes lelki folyamat. Legálisan történik, vagy titokban? Ki meri vállalni a saját nevét, saját arcát? Vagy marad a rejtély. Ennek is több oka van. Nyilván, aki tilosban sántikál, annak meg van a megfelelő oka erre, de aki szabadon használja ezt a felületet és mégsem vállalja valódi önmagát, abban is sok minden lejátszódhat. Milyen képet tölt fel magáról az illető: egy 10 évvel ezelőtti, éppen akkor jól néztem ki képet, egy beállított, agyonretusált képet, vagy egy mostani valóságot tükröző fotót?
,Félreértés ne essék nyilván mindenki a szebbik arcát akarja mutatni. Egy szórakozóhelyre sem pizsamában, kócosan megyünk el. De nem mindegy, a képek mennyire mutatják meg a valós életet. Illetve van, amikor majd akkor küldenek képet, ha megérdemli az illető. Addig pedig arctalanul, vagy arcátlanul csak zavarosban halásznak és majd ha eljutnak oda, hogy talán lesz kép.
Ez tipikus első körös játszmázás. Nem azt, és nem úgy adja, ahogy az valójában van, hanem egy teljesen torz tükör képében látja, és láttatja magát.
Érdemes elolvasni a bemutatkozó szövegeket is. Ki mit árul el. Van, aki semmit nem ír magáról, csak azt, hogy milyennek kell lennie a másiknak. Van, aki leírja hány centi, hány kiló, nem dohányzó…de magáról nem árul el lényegi információt. Van, aki azt írja, amit szerinte a másik hallani akar, pedig igencsak messze áll a valóságtól.
Kérdem én: kinek akarnak hazudni?
A Tinder mint egy online katalógus, olyan mint egy weboldal, ahol a termékeket gyors mustra után vagy dobják, vagy az érdekesebbeknek utána olvasnak. Rapid végig csekkolása a paramétereknek? Kor, kinézet, érdeklődési kör. Pár másodperc alatt döntenek. A jobbra húzás után indulhat a meccselés. Már a kifejezés is érdekes. Egy meccsen le kell győzni a másikat. Ki tudja irányítani az ismerkedést? Ki állítja be a határokat?
Az online térben mindent lehet?
Azt a hamis illúziót táplálja az online tér, legyen szó Facebookról, Instáról vagy bármi másról, hogy a másik fél egész nap elérhető. Bármely napszakban rá lehet írni. Aztán várni, hogy látta, vagy nem látta. Felkapkodni a telefont percenként, hogy érkezett e reakció. Elméleteket gyártani, hogy most miért nem írt, vagy mit akar azzal az emojival. Az virtuális térben is létezik a bántalmazásnak durvább és enyhébb módja. Beszélthetünk itt arról, hogy az egyik fél sorozatosan ferdíti a valóságot (hazudik) vagy tereli a valós kapcsolódás lehetőségét, de akár követelőzik, olyan képet kér vagy küld, amely már nem komfortos.
A különböző platformok, azt is mutatják, hogy ha a másik látta az üzenetet, mikor volt aktív…tehát elültetik a negatív gondolatot, hogyha a másik nem válaszol. Itt elindulhat egy gondolatspirál: Látta, de miért nem válaszol? Nem vagyok érdekes? Vagy valami rosszat írtam?
Bosszantó dolog, mikor a másik visszavon egy üzenetet, de nem ír utána semmit.
Mire gondolhatott, vajon mit írt? Miért gondolta meg magát? Miért nem láttam, még aktívabbnak kellene lennem.
Az online térben való kommunikáció megadja a lehetőséget, hogy a karakterek közötti üres részeket, fantáziánkkal töltsük meg. Ezzel a vetítéssel azonban hatalmas károkat okozunk leginkább saját magunkat. Izgalmas, érdekes, de nem biztos, hogy köze van a realitáshoz. Az írásban történő „szóváltás” már-már megkomponált, ahol az emojik hivatottak az érzelmek kifejezésére. A valóság meg nem tapasztalása, óriási önbántások sorozata.
Egy hét alatt a felhasználók meg tudják élni a mélységeket és magasságokat is. Minden egyes apró kitárulkozás után, jöhet a gyászfolyamat, hogy ha nem jött össze. Van, aki egyszere több vasat tart a tűzben, van, aki pedig csak egy emberre koncentrál, ha úgy érzi érdekes lehet. Nem egyszerű. Minden egyes megnyílás, majd kiábrándulás egy elutasítottság érzés keményíti a szívet. És miután az online világ gyorsított tempót diktál, hamar ki lehet égni.
Én azt gondolom, hogy abszolút nem bűn interneten ismerkedni, de annak, mint egy felütésnek kellene lennie, és mihamarabb áttérni a személyes találkozóra.
Ifjabb ismerőseim beszámolója alapján viszont ez nagyon nehéz. A fiatalabb generáció még inkább fél kilépni a telefonja mögül. Elszoknak attól, hogy karakterek helyett az arcukkal, gesztusaikkal, hangleejtésükkel teremtsenek kapcsolatot. Azt hiszik mennyivel érdekesebbek, ha írnak egy kétértelmű megjegyzést, majd eltűnnek több órára. Egy face to face találkozónál ennek nincs meg a lehetősége. Ott a személyiség, amivel varázsolni lehet.
Ami talán boomer, de hatásos lehet. Hogy egy személyes pillanatot átterelni az online térbe. Ott jelezni az érdeklődést, és ha viszonzásra talál, kiléphetünk a hús vér kapcsolatok világába, aminek meg van a szépsége és veszélye is. Mit értek ez alatt? Ha iskolai, baráti, munkahelyi területen szimpatikus lesz valaki, akkor a mai világában már nem kell 007-es ügynöknek lenni, hogy kiderítsük ki ő, egy kedves üzenettel pedig felmérhetjük, hogy a másik éppen befogadó-e a közeledésre. Ez a megoldás egy picit közelebb viheti használóját a realitáshoz, hisz volt egy első benyomás, egy kisugárzás, egy illat, egy tekintet, egy hang, ami meggyőző tud lenni. Mennyivel kiábrándítóbb, amikor megy a chatelés hetekig, majd az első telefonbeszélgetésnél kiderül, hogy „buta hangja van” és egy világ dől össze a másikban.
Az biztos, hogy rengeteg energia megy el az ismerkedésre. Aki ezt hosszabb távon űzi, annak rámehet a munkája, a kapcsolatai…hisz mint egy függő, folyamatosan a telefonját lesi, azzal kell azzal fekszik.
Viszont vannak siker történetek is. Van, aki így találta meg élete szerelmét. Meg olyan is, aki megtalálta, inaktívvá tette fiókját, majd 5 év múlva frissítette adatlapját.
Szóval nincs ebben semmi megvetni való!
De készüljetek fel! Önismeret! Gyász! Kiábrándultság! Kiégés! – hogy milyen sikerrel?
…
Éppen ír…
Éljetek!
Ismerkedjetek!
Szeressetek!
Érezzetek!
Képek forrása: Pixabay.com