+36203941412 lelkiiranytu@gmail.com

Azt gondolom, hogy mindenkinek vannak sérülései, traumái, nehéz gyerekkora. Nyilván ebben versengeni nem lehet, és nem is kell. Mindenkinek a saját baja a legnagyobb és ez így is van jól. De azt is gondolom, hogy egy életen át nem bújhatunk gyermekkori sérüléseink mögé. „Én azért vagyok ilyen, mert anyám elhanyagolt, vagy mert az apám ivott, vagy a testvérem vert.” Ezek nagyon súlyos dolgok, amivel foglalkozni kell, de nem úgy, hogy ezek mögé rejtőzködünk és felmentjük magunkat a fejlődés alól.

Én mindenkinek kötelezővé tennék egy önismereti kurzust, de nyilván ezt nem lehet, és nem is kell, mert ami kötelező, az sosem lesz olyan hatékony. A legjobb, ha saját akartunkból vetjük bele magunkat lelkünk bugyraiba, és keressük meg magunkban a válaszokat bizonyos kérdésekre. Nincs annál becsülendőbb, mikor valaki veszi az erőt, bátorságot és kemény munkával megfejlődni a megfejlődni valót.

Nem egyszerű azonban, ha valaki egyáltalán nem lát rá arra, hogy felelőssége van a saját életének az alakulásáért. Biztos ismeritek azt a típust, aki folyamatosan másokat hibáztat.
A főnök már megint kitolt velem….a kollégáim megint engem bántanak… a szomszéd megint beszólt… és még sorolhatnánk. Ha valaki nem veszi észre, hogy ezekben az eseményekben egyetlen közös pont van, még pedig ő maga, akkor az az önreflexió teljes hiánya, ilyenkor nehezített pályán mozgunk. 

Mit is jelent az önreflexió?

A saját működésmódunk megérzése, megértése. A kulisszák mögé való betekintés: Mit, miért csinálunk? Miért reagálunk úgy? Miért bántódunk meg? Mit érzünk és gondolunk, miközben teljesen mást mondunk?

Ezekkel való szembenézés sokszor fájdalmas. Senki sem szereti beismerni, hogy ő is gondol csúnyákat, vagy hogy hibázik. 

Az önismereti út elején először a saját magunkról kialakított képpel kell dolgozni. Ki is vagyok valójában? Mi kellett ahhoz, hogy azzá váljak, aki most vagyok? Mi kell ahhoz, hogy azzá váljak, aki lenni szeretnék?

Sokkal könnyebb másokat okolni dolgokért, haragudni azért, ahol most tartunk, mint beismerni, hogy erről részben mi magunk is tehetünk.

Az önreflexió az, amikor adott szituációban figyeljük magunkat. Elemezzük reakciónkat, érzéseinket. 

Ha valaki sorozatosan hasonló kellemetlen szituációkba kerül, akkor azért ott gyanús lehet, hogy valami közünk van a cselekmények alakulásához. 

Sokan annyira nem akarnak rálátni saját részükre, hogy ilyenkor ilyen hangzatos dolgokat mondanak:

–  a sors akarja így

– minden okkal történik

– ilyen a mi családunk

Amiben még lehet, hogy van is igazság, de anélkül, hogy elgondolkodnánk a saját felelősségünkön nem lehet levonni a következtetéseket, és így nem is lehet azon javítani. De nem is biztos, hogy kell javítani. Sokszor az is elég, ha rálátunk a működésmódunkra és azt el tudjuk fogadni.

Önmagunk megismerése egy élethosszig tartó tapasztalás, aki pedig kellő önismerettel rendelkezik az önazonos, hiteles, kiegyensúlyozott tud lenni.