Minap beszélgettem egy ismerősömmel, aki egy hétvégi stresszkezelő tréningen volt. Ugyan pozitív élményei voltak, de megjegyezte, hogy aki tartotta a tréninget elvált ember és hogy így hiteltelen az egész.
Komolyan elgondolkodtam ezen.
Miért hiszik azt az emberek bármilyen szakmáról is legyen szó, hogy az adott ember nem küzdhet egyéni kihívásokkal?
Létezik bőrproblémás kozmetikus, kopasz fodrász, elvált pszichológus, önértékelési problémával küzdő modell és még sorolhatnám.
Persze válasszuk külön a bort iszik és vizet prédikál típust attól, hogy felvállalja az illető, hogy igen, neki is vannak küzdelmei, de dolgozik magán. Sokszor az tud a leginkább segíteni, aki már átesett hasonló eseten. Nagyon sok függőből lesz később segítő, aki átélte milyen pokoli út vezet a leszokásig és még inkább hitelesen tud segíteni, hisz tudja milyen kemény munka letenni a szert.
A sport világában sem az a dolga az edzőnek, hogy le tudja futni a 100 méter gyorsabban, mint a tanítvány, hanem hogy ki tudja hozni a sportolóból a legjobbat. Ehhez hihetetlen szakmai tudás mellett ismerni kell a sportoló személyiségét, motiválhatóságát.
Ugyan ez van a segítő szakmában. Mindenki küzd valamilyen saját démonnal. Legyen az szülőkkel való konfliktus, gyereknevelés, gyászfeldolgozás. Mindenki ember, és ezáltal mindenki esendő. Nem szabad túl idealizálni valakit, hogy ő tökéletes, mert abból csak csalódás lesz. Azért mert valakinek nem makulátlan az élete, attól még lehet kiváló szakember. Olyan emberekkel vegyük körbe magunkat, akire fel tudunk nézni, de ne a látszólagos tökéletessége miatt. Sokkal emberibb és hitelesebb az az ember, aki beismeri ő is küzd a hétköznapokban, de mindent megtesz azért, hogy jobb ember legyen.