Személyiségünk nagyban függ attól, hogy viselkedésünkből mit tükröz vissza a környezetünk, hogy egy-egy megnyilvánulásunk pozitív, esetleg negatív reakciót kap. De azzal is tisztában kell lenni, hogy mindenki csak a saját szűrőjén keresztül érzékeli és adja visszajelzéseket. És itt jön be a tükör görbesége. Reális képet önmagunkról nem kaphatunk egy-egy véleményből, mert az csak egy, egyén szubjektív értékelése.
De hogy is alakul ki az énkép? Nagyjából két éves korban fedezi fel a gyerek, hogy ő önálló személy. Már meg tudja nevezni a tükörben, hogy „én” vagyok. Ez aztán a korai autonómia időszakában megerősödik, onnantól jön az „én akarom”, „én tudom” időszak. Majd körülbelül 10 éves korig nagyon befolyásolja a személyiségképet a tekintélyszemélyek véleménye. A közvetlen család, az óvónő, tanító. A gyerek önálló kezdeményezéseire kapott válasz beépül a személyiségképbe, és nagy hatással van a későbbi önbizalmunkra.
Tehát a visszatükrözés kulcsfontosságú az életünkben, mert befolyásolja a saját magunkról kialakított képünket. Nyilván a gyermeknek sem kell túldicsérni minden egyes megmozdulását, mert akkor meg torz kép alakul ki benne saját teljesítményével kapcsolatban, és élete során nehezebben fogadja el az őt ért kritikát. De mindenképp a megerősítő, támogató attitűd fejleszti az önbizalmat.
Későbbiekben is fontosak a visszajelzések, hisz ezeket tekinthetjük egyfajta útjelzőnek, hogy jó úton haladunk. De felnőtt korra már kialakul egy belső kép is önmagunkról, ami segít abban, hogy tisztában legyünk képességeinkkel, lehetőségeinkkel, terhelhetőségünkkel, és egyetlen negatív kritika ne döntse romokba életünket. Mind a belső, mind pedig a másoktól érkező visszajelzés fontos, de az arányok mások.Ezért is szokták mondani, nem mindegy milyen emberekkel vesszük körbe magunkat, hogy ők milyen mértékben tudják segíteni fejlődésünket.
Véleményem szerint nem az a jó, ha valakit egyfolytában ajnározunk és az egekig magasztalunk minden egyes lépésénél. Nem feltétlenül az a jó barát, aki mindenben egyetért velünk. Ugyanúgy mint gyerekkorban felnőttkorban is fontos, a realitás, a támogatás, a megerősítés és az őszinteség.
Saját gyermekeink hihetetlen tükröt tudnak tartani nekünk. Még mielőtt verbálisan megfogalmaznák gondolataikat, már ott van a viselkedésükben minden amit gondolnak, és amikor ezzel szembesülünk, az megdöbbenés tud lenni. Főleg ha később kamaszkorban kendőzetlen őszinteséggel el is mondják….(ez az időszak nem tűri a finomkodást, így itt nagyon kell a belső erő)
Tehát ahhoz, hogy egészséges énképünk legyen, fontos tisztában lenni értékeinkkel, meglátni magunkat mások tükrében, figyelni viselkedésünket, levonni a következtetéseket és megállapítani, hogy mit építünk be személyiségünkbe, hogyan kristályosítjuk ki a képet úgy, hogy az elfogadható legyen számunkra, hogy amikor belenézünk a falon lógó tükörben saját szemünkbe, akkor elégedettség és büszkeség töltse el szívünket.