Ismeritek a kaleidoszkópot, azt a varázseszközt, amibe ha belenézel, olyan mintha egy kristály országba repülnél? Aztán egy ici-picit elmozdítod és minden megváltozik, egy újabb és újabb kép tárul fel. Ugyan azok a kristálydarabok vannak benne, de mégis teljesen új formájukat mutatják meg. Engem nem csak gyerekként, felnőttként is elvarázsol ez a kis szerkezet.
Valahogy ilyen a mi belső világunk is. Ugyanazok a kristálydarabkák alkotják, de elég egyetlen mozdulat és fenekestül felfordul minden, és nem is ismerünk magunkra. Egy egy érzelmi reakció rádöbbent minket, hogy mennyi oldalunk van. Érzelmes, aggódó, dühös, szerelmes…. ezek mind, mind a darabkák részei, csak kérdés, hogy kerülnek egymás mellé, milyen a kölcsönhatásuk , milyen lesz az összkép. Aztán mire megszoknánk ezt az arcunkat, forog tovább az élet kaleidoszkópja és újabb varázslatos kép áll össze. Nehéz elhinni és sokszor elfogadni, hogy ezek mind mi vagyunk.
De ki, vagy mi forgatja? Az idő? A ránk ható környezet? Vagy mi magunk? Ezen el lehet gondolkodni, de amíg ezt teszitek csak élvezzétek ki az éppen aktuális kristályképeteket.