Kellemes októberi őszi napon útra keltem, hogy az ország egyik legszebb vidékére a Duna part melletti Kisorosziba menjek 4 napra, másik 17 kalandorral együtt. Senkit sem ismertem, így kellemes izgatottsággal vágtam neki a 3,5 órás kocsiútnak. Úgy tekeregtek a gondolataim, mint a hegyi szerpentinek, a csodás őszi erdei utakon Esztergomon és Visegrádon keresztül a kis Duna melletti településre.
Ha valaki olvas közületek kortárs irodalmat, akkor ismerős lehet neki Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva neve. Számomra ők olyan emberek, akikkel egy helyiségben tartózkodni is megtiszteltetés, nem hogy tőlük tanulni.
Az írótábor neve Trauma/írás. A résztvevők nemi aránya magáért beszél 17 nő 1 férfi. Jó lenne azt, mondani, hogy a férfiaknak nincs traumájuk, de mindannyian tudjuk, hogy nem ez az oka.
Úgy kellett ez a kis kiszakadás a kerékvágásból, mint mókusnak a mogyoró.
Első nap Szentesi Éva és Péterfy Bori beszélgetéséből tudhattuk meg, milyen egy traumát színpadra vinni, legyen az egy színdarab, vagy egy zeneszám. Hogyan építkezik a művész a traumáiból. Következő nap Almási Kitti klinikai szakpszichológus segítségével érthettük meg a traumák feldolgozásának lelki folyamatait. Harmad nap Péntek Orsolya írónő mesélte el regényei keletkezési háttereit.
A Péterfy házaspár pedig teljes őszinteséggel állt rendelkezésünkre mindvégig és mesélték el, a szakma fortélyait.
Csodás program, csodás előadókkal, de azt hiszem mégsem ezek a színes beszámolók adták a legtöbbet. Soha nem gondoltam volna, hogy 15 olyan különleges emberrel hoz össze az élet, mint akiket itt megismerhettem.
Akikkel egy húron pendülve, egy nyelvet beszélve az első pillanattól kezdve megértjük egymást.
A korábban beküldött novelláinkat, 4 napon keresztül elemeztük, (nem ez ide nem jó szó) láttunk rá a karakterek mögötti lelkekre, ismertük meg egymás legféltettebb, legmélyebb traumáit. Csodás írások születtek.
Fantasztikus mennyi tehetséges ember van ma Magyarországon. Szebbnél, szebb, és fájdalmasabbnál, fájdalmasabb történetek főhőseinek bújhattunk a bőrébe. Hihetetlen élmény volt. Azt gondolom, hogy ez nem egy kalandos kirándulás lesz az életemben, hanem egy új fejezet kezdete, persze ha támogattok benne.