+36203941412 lelkiiranytu@gmail.com

Ha neked kirúgják az egyik lábadat, hogyan haladsz tovább?

Sokszor annyira természetesnek veszünk dolgokat, hogy el sem tudjuk képzelni mi lenne azok nélkül. Számtalan irányba elindulhatunk ezen a gondolatmeneten, de én most arra kérlek, gondold át miben vagy a legerősebb, mi az amire az életedben a leginkább támaszkodsz?

Lehet, hogy jó a humorod? Vagy bármilyen nehéz helyzetből kidumálod magad? Esetleg neked írásban megy jobban a kommunikáció? Te vagy a táncparkett ördöge és ott mindenkit le tudsz nyűgözni? Folytathatnám a felsorolást, de nem teszem…keresd meg neked melyik az a terület, ahol már komfortosan mozogsz és tudod, hogy ez egy erősséged.

Ha ez megvan, képzeld el, azt, hogy most ezt elveszik tőled. Home Office-ba szorulsz és nem megy úgy a személyes kommunikáció, az írás az erősséged, de folyamatosan videó konferenciára szorulsz. Egyszerűen folyamatosan olyan helyzetbe kerülsz, ahol nem tudsz az eddig megszokott eszközökkel működni.

Mit teszel?

Képes vagy az alkalmazkodásra? Mennyire tudsz kilépni a komfort zónádból?

Szerintem a túlélés egyik záloga, hogy folyamatosan tudjunk alkalmazkodni az új helyzetekhez, és előnyt kovácsolni belőlük. Ez így van az élet bármely terültén. Legyen szó munkahelyről, vagy magánéletről.

Ha még nem unod az olvasást, megosztok veled egy történetet.

Egyik ismerősöm hosszabb időre kórházba került és mivel a járvány miatt nem volt látogatható, ezért nagyon magányosnak érezte magát. Ráadásul nem nagyon tudta elhagyni az ágyát, egész nap feküdt a másik 4 emberrel együtt. Miután tele volt a kórterem és nem lehetett elvonulni, ezért a telefonbeszélgetések is lerövidültek, a „mire van szükséged?” beszélgetésekre.

Maradtak a messenger üzenetek, a smiley-k és GIF-ek.

De valahogy napról napra elfogytak ezek is. A férje, aki nem volt a szavak embere, nem tudta mi tévő legyen. Érezte, hogy egyre távolabb kerülnek egymástól. Míg máskor egy ölelés megoldott mindent, addig most elvettek tőle minden megszokott eszközt.

Ha valaki nem ragad le, itt hanem keresi a lehetőségeket, még akkor is ha ez egyébként messze áll tőle, akkor az biztosan sikerrel fog járni.

Ő ezt tette.

Naponta csempészett egy kis üzenetet a csomagba, amit még a legelső email váltásaikból idézett. (hála a Gmail óriás tárhelyének, ezek még megvoltak)

Csinált egy playlist-et, ahol a dalok, valamilyen kellemes élményhez voltak köthetőek.

Minden nap küldött egy fotót, mely egy-egy közös pillanatot örökített meg.

Igyekezett olyan finomságokat beküldeni, ami a párja kedvence volt.

És ami leginkább távol állt tőle, küldött egy hangjegyzetet, amin elmondta, hogy mit szeret a legjobban kedvesében.

Hogy könnyű volt e mindezt megtenni? Neki nem, mert ez jócskán kívül esett a komfort zónáján. Hogy ez túl giccses? Lehet, de annak, aki heteket tölt egy ingerszegény kórházban, ezek a pillanatok nagyon sokat jelentenek. És így is lett. Amikor újra ölelhették egymást, könnyebb volt visszatalálni a másikhoz, hisz ezeknek a kis apró figyelmességeknek köszönhetően nem egy áthidalhatatlan szakadék keletkezett kettejük között.